Zöld a Bíbor Band
A zenekar neve a P.Box együttes hajdani “A zöld a bíbor és a fekete” című dalából származik. Ezt a dalt 1982-ben a legendás gitáros, Radics Béla emlékére írta Cserháti István, Sáfár József és Csiga Sándor, majd Bencsik Sándor halála után neki is szólt a dal.Az évek során szinte himnusz lett, amely a magyar rockzene elhunyt nagy alakjainak állít emléket és ezzel együtt az elmúl évtizedek egyik legnépszerübb és legismertebb száma. A szerzők közül már Cserháti Pityi sincs közöttünk, és elvesztettük az egyik legnagyobb énekest, Tunyogi Pétert is.
Tunyó zenekarának tagjai közül három legendás zenész, Fischer László gitáros (Beatrice, Korál, TRB, ), Kékesi “Bajnok” László basszusgitáros (P.Mobil, TRB), Donászy Tibor dobos(Beatrice, Edda, P.Mobil, TRB, Hard), valamint két fiatal, Kiss Zoltán énekes (Iron Maidnem, Nemesis, Special Guest) és Nagy “Liszt” Zsolt billentyűs (Nemesis, Special Guest) alapította a ZBB-t amely szellemiségében, zenei világában a régi időket idézve, de mai, modern felfogásban játsza a nagy elődök (P.Mobil, Koral, TRB, stb.) dalait és készülnek új számok is, amelyek hamarosan hallhatók lesznek a csapat koncertjein.

















I
