Powered by Max Banner Ads 

Piramis

Piramis 2009 FrontA legenda újra él!

A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája, soha magyar zenekar ekkora tömeghisztériát nem váltott ki mint ez az együttes.A Piramis 1975-ben alakult és rövidesen az ország legnépszerűbb zenekara lett. A Budai Ifjúsági Parkban tízezrek tomboltak, évente több száz koncertet adott a csapat az ország minden pontján, szabadtéri szinpadokon, művelődési házakban, ifjúsági parkokban. Lemezeik több százezres példányszámban keltek el, Piramis örsök alakultak, verseket írtak hozzájuk, a zenészek úgyszólván nem tudtak kimenni az utcára, mert láttukra leállt a forgalom. Slágereik a mai napig a magyar rock legnépszerűbb dalai közé tartoznak, a “Szállj fel magasra”, a “Becsület”, a “Ha volna két életem”, a “Kivánj igazi ünnepet” és a többi sikerdal már igazi klasszikusok és a rádiók legtöbbet játszott számai.
A zenekar feloszlása után a rajongó tizenkét évet vártak, hogy ismét találkozhassanak kedvenceikkel. 1992-ben öt teltházas koncertet adott az együttes a Budapest Sportcsarnokban, ekkor mondta a Magyarországon koncertező Aerosmith énekese a Piramis tagjainak: “Ti sokkal nagyobb sztárok vagytok mint mi, mert nekünk csak egy teltházat sikerült csinálni”… Az újra kiadott lemezek ismét hatalmas példányszámban fogytak, de mégsem lett folytatás, a Piramis hosszú évekig nem hallatott magáról.
A következő megjelenés 2oo6 decemberében volt, amikor újra összeállt a zenekar és kétszer töltötte meg az Arénát, a koncertről készült dvd platinalemez lett, csakúgy mint az audió cd. A várokozásokkal ellentétben most is elmaradt a hosszabb visszatérés, a személyi problémák miatt nem maradt együtt a csapat.

A Piramis egykori tagjai közül hárman: Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos azonban úgy érezte, hogy nem lehet veszni hagyni a zenei örökséget, a közönség továbbra is igényli a koncerteket, élóben szeretné hallani a dalokat. Ezért felkérték basszusgitárosnak Vörös Gábort, az Ossián együttes egykori tagját, az énekesi posztra pedig Nyemcsók János bizonyult a legmegfelelőbbnek, aki megszállott Piramis rajongó és mind hangi adottságai, mind szinpadi munkája hitelessé teszik a Piramis frontvonalában.
A 2oo9-es év, a Piramis visszatérésének éve. Nagy fesztiválokról, városi rendezvényekről, művelődési házaktól és külfödről is érkeztek felkérések, amelyeknek mind szeretne eleget tenni a zenekar. A Piramis harminc éve nem járt vidéken és a környező országok magyarlakta területein, így az érdeklődés napról-napra nő, jelentős számú fellépés várható ebben az évben, szeretnénk a legandás “nagy buli” harminc éves évfordulóját megünnepelni, valamint egy karácsonyi koncertet rendezni.

Hajnal Gábor

Programok:

    ZAGAR
    2010 szept. 9. 20:00 óra,
    Zöld Pardon, Budapest

    MADARAK
    2010 szept. 9. 20:00 óra,
    WIGWAM, Budapest

    Skaballeros (HU), Still Bust (UK), Everything Will Last Behind (UK), Retarded Fish (UK)
    2010 szept. 9. 21:00 óra,
    Delirium Music Pub, Budapest

    radiocafé 98.6. bemutatja
    2010 szept. 9. 21:00 óra,
    Gödör Klub, Budapest

    Rocközön.com Internetes Rock Rádió közönség találkozó
    2010 szept. 10. 19:00 óra,
    Crazy Mama Music Pub, Budapest