Breaking Blues
Tagok:
Kőhalmi András – szájharmonika, ének
Miroslav Naydenov – gitár, ének
Igali Csanád – billentyű
Rácz Roland – basszusgitár
Sleisz Zoltán – dob
2009. júliusában alapítottuk a zenekart. Andris barátommal már korábban duózgattunk szájharmonika – billentyű felállásban. Kiállításmegnyitókon, irodalmi délutánokon zenéltünk, majd felvetődött a gondolat, hogy csináljunk bandát. Megkerestük Lacit, ő lett a dobos és Rolandot, a basszusgitár tizenöt éves ördögét.
Október elején kezdtünk el fellépni, s november végén zenéltünk az Oldman’s Pubban. Vidéken is megfordultunk pár helyen, többek között Szegeden a Millenium kávézóban. A kiskunhalasi helyi TV közölte ottani koncertünk egy részletét.
Repertoárunk a bluesra épül, de más stílussal is vegyítjük zenénket, a pörgős swing és a latin egyaránt megtalálható a műsorban, de a bluesos alap itt is megmarad.
Az első néhány koncert után éreztük, hogy valami hiányzik a bandából, valami miatt még nem teljes a produkció, ekkor csatlakozott hozzánk Miro, a bolgár gitáros. Egyből megdobta a koncertek hangulatát, a hallgatóság is egészen másképp van jelen a koncerteken, mióta Miro velünk játszik.
Laci távozása után Zoli csatlakozott a bandához, vele folytatjuk a munkát. Szeretnénk minél több helyen játszani, mert szeretünk zenélni, és szeretnénk minél több emberrel megismertetni a bluest, illetve az esetleges negatív, műfajjal kapcsolatos előítéleteket eloszlatni.
Egyenlőre ismert és kevésbé ismert külföldi blues számokat játszunk, de tervbe van véve saját számok készítése, reméljük mihamarább eljutunk odáig is.
Üdvözlettel: Igali Csanád




















I
